Székelyföldi fűrész- és lisztelő malmok

Tudnunk kell, hogy «mindent malomnak neveztek a középkorban, amit a víz hajtott: a lisztelő, a vízi fűrész, a ványoló, az érczúzó, az öntöző» (Dr. Márton László). A 20. század első harmadában, Székelyföldön, a lisztelő malmok mellett, erdős vidékeken, szinte minden településen volt 2-5 fűrészmalom, de nagyobb központokban számuk 10 és 50 közé, tájegységenként pedig 100 fölé is emelkedett. A deszkametszés kiemelt központjai között tartották számon a Gyergyói-medencét, a Maros-völgyét és a Csíki-medencét, de a malmok Erdővidéken is elterjedtek voltak. A Gyergyói-medence vízimalma közül mára alig tíz maradt fenn, Gyergyóremete községhez tartozó Eszenyőben, Vasláb-Hevederen, Gyergyószentmiklóson, Békénypatakán (itt található a Gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum részlegeként a „Vízhajtású szerkezetek élő múzeuma”). Csík környékén műemlék-vízimalom található Csíkmadaras falu határában az Olt és a Madicsa patakok közötti szigeten, hasonlóképpen Csíkszentmihályon, Gyímesközéplokon és közelében Borospatakán és Görbepatakán. Székelyudvarhely környékén Korondon (ahol régen lisztelő, máz- és festékőrlő malmok, fűrészmalmok és ványolók is voltak) ma csak a 200 éves Györfi Malom létezik. Hasonlóképpen a múlt emlékei és a turisztikai látványosságok között említik a vízimalmokat, csergeványolókat és más régi faépületeket, illetve az azokkal kapcsolatos mesterségeket Székelyvarságon, Szentegyházán, Lövétén, Homoródszentmártonban, Homoródalmáson. Háromszék környékén, ahol a 19. század második és a 20. század első felében a malmok száma 100 fölött volt ma Csernátonban, Kézdiszentléleken, Kisbaconban és Magyarhermányban láthatunk vízimalmokat.

A malmok nemcsak fontos társadalmi csomópontok és találkozási helyek voltak, hanem létrejöttükben és fenntartásukban is bonyolult tulajdonviszonyok és együttműködési szabályok érvényesültek. Sok esetben egy-egy család tulajdonát képezték (pl. a Tankók fűrésze vagy a Bencze-féle fűrészmalom), de a leírások között sajátos székelyföldi megoldásként megtaláljuk a „cimborasági-tulajdont” is, ami úgy jött létre, hogy több, esetenként 10 család is összefogott – területtel, anyaggal, munkával hozzájárulva egy-egy fűrészmalom építéséhez. Ennek megfelelően aztán az ilyen fűrészek használata is előzetesen megállapított szabályokhoz alkalmazkodott. A malmok zavartalan működtetését szolgálta Gyergyószentmiklóson a Mónártársulat, amelynek feladata a víz kezelésének ellenőrzése, a vízelosztási viták elintézése és a téli jegelés megszervezése volt. Mivel a malomépítőnek, olyan problémákat kellett megoldania (mint például a fogaskerekek illesztése), amelyeket számos gépészmérnök képtelen kiszámítani, a csernátoni molnárok egyenesen ördögi eredetűnek tekintették a malmot, amelynek legfontosabb szerkezetét mégis az ember találta fel: „A malom legelőbb az ördögé volt. Ő találta ki. Azelőtt az emberek a famozsárba kölötyölték a gabonát. Azután kitalálták, hogy lapos kövön, egy gomolyag kővel taszigálták a szemet. Az ördög osztán kitalálta a malmot, annak minden szerkezettyét, a hajtókát (tejkerázót) nem találta ki... egy éjszaka az ember unalmában megfaragta a hajtókát, s akkor ott lehetett hagyni, ezért a találmányért az ördög az emberre hagyta a malmot.”

Talán egyetlen emberi találmányban sem szövődött annyira össze az idő múlása, az emberi alkotókészség és az életet adó munka a természeti erőkkel, mint a vízimalmok esetében. A malmok a vak energiák és az emberi életek, a hírek, a termékenység és a találékonyság találkozó helyei. Így nem pusztán haszongépek, nem is csak az emlékezet alkalmai, hanem meditációra felhívó objektumok is.

Források:

Malomkert. Holnap Szociális Vállalkozás Csernáton,

Dr. Márton László: Vízimalmok. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2003.

Pauló Tamás: A Székelyföldi fűrészmalom-program 1998 –2010. In: Románné Roxer Valéria – dr. Varga Tamás (szerk.): A fa a népi építészetben régen és ma. Tanulmánykötet. Nyugat-magyarországi Egyetem Kiadó- Erdészeti Múzeum, Sopron, 2011.