Építészet
Nagyvárad
különösképpen a sokszínűség városa. Ady Váradot egyházi
ambíciók, régi vármegyei urak és újgazdagok versengése miatt
szenvedélyes ellentétek között őrlődő dinamikus (nyugtalan,
zsidós, intelligens) városnak látta, olyan helynek, ahol „Szent
László óta emberek és fajták nagyon össze-vissza ölelkeztek”.
E versengéseknek és a belőlük kinövő modern Nagyváradnak a
századelőn jelentős részét képezte a váradi zsidóság, akik
közt a közismert élvonalbeli értelmiségiek (Bíró Lajos, Juhász
Gyula, Dutka Ákos, Emőd Tamás, Balázs Béla) mellett voltak olyan
kiváló ízlésű, művelt és vagyonos emberek is, akik templom- és
városépítő terveikhez helyi, budapesti és bécsi építészeket
is képesek voltak megnyerni. Ők a szecessziós stílusú Várad
megteremtői, azé a Váradé, amely a múlt század tízes éveiben
Budapest, Pozsony és Zágráb után Magyarország negyedik
legdinamikusabban fejlődő városává nőtte ki magát. A korábban
még kisvárosi jellegű, földszintes házak soraiból álló
Nagyvárad helyén modern, többszintes lakóházakat, kereskedelmi
palotákat, világi és egyházi közcélú épületeket emeltek,
olyanokat, amelyek Európa bármely városának díszei lehetnének.
Ennek bizonyítéka az is, hogy 2012-ben a belga Réseau
Art Nouveau Network Nagyváradot Európa
23 legszebb szecessziós városa közé választotta. Ily módon az immár nemzetközi figyelemnek örvendő nagyváradi
épített örökséggel való találkozás kiváló alkalom lehet
megismerkedni a történelmi Nagyvárad etnikai és vallási
sokszínűségével, s ezen belül az egykori nagyváradi zsidó
közösség és kultúra keretében kialakult élet- és
szemléletmódokkal, maradandó alkotásokkal.
A nagyváradi zsidó közösségi épületek sorában természetesen kiemelt hely illeti meg a zsinagógákat, amelyek létrejötte, működése és megszűnése (vagy netán pusztulása) szuggesztíven szemlélteti a vallási közösségben, illetve egyes irányzatainak életében az összefogás, megerősödés és hanyatlás vagy szétszóratás szakaszait. A templomok egy részének léte, formája és működése, akárcsak híveik élete is, ma már csak dokumentumokban és korabeli visszaemlékezésekben érhető el. Feljegyzések szerint már a 18. században létezett Váralján, a váradi zsidók első hivatalos központjában zsinagóga (az egykori Krisztina utcában), de csak annyit tudni róla, hogy annak helyén építik fel 1803-ban az Ótemplom-nak nevezett barokk stílusú zsinagógát. Ezt a templomot a Kolozsvári út mellett épített másik (1812 körül épített), nagyobb zsinagógával együtt az 1950-es években lebontották. A zsinagógáknak később a város központjában való megjelenése és elterjedése egyszersmind a zsidó lakosság gyarapodásának és a városi közéletben való fokozódó részvételének a bizonyítéka is.
A váradi ortodox izraelita hitközség formálisan 1870 augusztus 5-én alakult meg, holott már jóval a kongresszusi szakadás előtt Nagyvárad számított a zömében ortodox észak-erdélyi zsidóság egyik legfontosabb központjának. Az hitközség a 19. század utolsó két évtizedében érte el fejlődésének csúcspontját, amikor impozáns, reprezentatív közösségi épületeket emeltek, mint például a nagy (ortodox) zsinagógát, a hitközségi irodákat és iskolákat. A nagy zsinagóga 1891-ben épült, Knapp Ferenc tervei alapján neomór stílusban (az egykori Zárda, ma: Mihai Viteazul u. 6.). Befogadóképessége 1050 személy (600 férfi hely a földszinten és 450 női hely az erkélyen). A nagy ortodox zsinagóga mellette később (1908-ban) Incze Lajos tervei alapján felépítették a Sas Chevra nevet viselő kisebb zsinagógát (az egykori Zárda, ma: Mihai Viteazul u. 4) is.
A neológ (haladó) vagy kongresszusi hitközség – amely 1870-ben vált ki az ortodox zsidóságból –, zsinagógáját 1878-ban építette Busch Dávid tervei alapján id. Rimanóczy Kálmán. A város központjában, a Sebes Körös partján (Sas, későbbi Kossuth, ma: Independenței utca 22 szám) található jellegzetes neo-mór stílusú épület több mint ezer személy befogadására alkalmas. A váradiak által Cion-Templomnak nevezett zsinagóga ma is a belváros egyik legismertebb műemléképülete, amelynek freskóit Horovitz Mór kassai festőművész festette. Ehhez a zsinagógához kötődik Dr. Kecskeméti Lipót (1865–1936) főrabbi, zsidó irodalomtörténész, bibliakutató tevékenysége is. Kecskeméti igazi felvilágosult ember volt, aki a prófétai tanítás erkölcsi tartalmában látta a vallás lényegét és az ortodox-neológ szakadást vallási szempontból nem tekintette meghatározónak. Álláspontja szerint egyetlen zsidó vallás létezik, amelynek többféle áramlata van. Kecskeméti 1920 után is állást foglalt az erdélyi zsidóság magyar-zsidó identitása mellett és a befolyása alá tartozó iskolákban továbbra is fontosnak tartotta a magyar nyelv és kultúra tanítását.
Az említett két zsinagógát helyreállították és látogathatók. Ezeken kívül Nagyváradon több helyereállítatlan zsinagóga is található. A „Hinech Neorim” ortodox zsinagóga (az egykori Teleki, ma: Primăriei u. 26.) 1926-ban Löbl Ferenc tervei alapján épült (ma felújítás alatt áll). A mesteremberek Poale Cedek zsinagógája az egykori Körös (ma: Tudor Vladimirescu) utca 18. szám alatt Fuchs Benjamin rabbi kezdeményezésére épült 1924-ben. A Viznitz zsinagógát az egykori Liliom (ma: Crinului) utca 2 szám alatt, 1915 után a városban Israel Hager wizsnicei rabbi vezetésével megtelepedett haszid zsidó közösség számára építették, 1944-ben kórházként használták a váradi gettóban. A nagyváradi zsidóság vallási tagolódásáról és az ennek keretében kialakított kulturális és szociális intézményekről lásd Schön Dezső A tegnap városa című könyvét.
A századforduló körül a vallási célú közösségi épületek mellett fellendült a főként szecessziós stílusú világi építészet is. Amint a korabeli leírásokból kiderül, a gazdag nagyváradi zsidó kereskedők rendszeresen megfordultak a Monarchia és Európa nagyvárosaiban, s talán ennek is tulajdonítható, hogy a városban oly korán és széleskörűen elterjedtek a korszakra jellemző szecessziós stílusú épületek. Nagyvárad központjának fontos csomópontjain kereskedelmi célú és lakóépületként szolgáló paloták egész sora épült ebben az időszakban. Ilyen paloták uralják a Fő utca (str. Republicii) és a Szaniszló utca (str. Eminescu) kereszteződését, ahol az 1900 és 1914 között épült Apolló, Moskovits és Stern paloták találkoznak, vagy a Színház utca (ma: str. Patrioţilor) és a Szilágyi Dezső utca (ma: str. Moscovei) kereszteződését: az egykori Dr. Adorján Emil ügyvéd palotái, aki a Fekete Sas-palotának is tulajdonosa volt. Ez utóbbi, amely ma a legismertebb a régi Nagyvárad kereskedelmi célú épületei közül, 1907-1909 között épült, Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek tervei szerint. Hasonló épületeket találunk a Színház utca (ma: str. Patrioților) és a Szalárdi utca (ma: str. Teatrului) kereszteződésében: az Astoria szálloda/egykori EMKE kávéház, illetve a Bémer tér (ma: Piaţa Regele Ferdinand I) és a Mészáros utca (ma: str. Grigorescu) találkozásánál: a Poynár-ház. Az említettek mellett rendkívül eredeti különálló épületekkel is találkozhatunk, mint amilyen például Darvas–La Roche ház az egykori Rimanóczy utca (ma: str. Iosif Vulcan) 11. alatt.
A szecessziós stílusú épületek nem csupán az európa-szerte elerjedt stílusjegyeket viselik, hanem egyszersmind kifejezik a megrendelő kultúrájának jellegzetességeit is. Ilyen például az Ullmann-palota, az egykori Nagyvásár tér (ma: Piața 1 Decembrie) 9. szám alatt, amelyen világosan felismerhető a zsidó vallásra és kultúrára való utalás: a homlokzaton a második emelet ablakai alatt Menórát őrző núbiai oroszlán díszek láthatók, amelyek a pécsi Zsolnay-gyárban készültek. A palotát építtető Ullmann Sándor apja, Ullmann Izidor fontos szerepet játszott a nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara megalapításában.
Az itt megemlített nagyváradi szecessziós paloták a II. Világháború által tragikusan félbeszakított magyar-zsidó együttélésnek és intenzív városfejlődésnek, ill. a szecessziós építészeti kultúrának csupán kiragadott példái. Ezek az épületek további hasonló stílusú épületek sokaságára utalnak, és velük együtt Nagyvárad épített örökségének és kultúrájának jól körülhatárolható, karakteres részét képezik. Jellegzetességeik éppen akkor mutatkoznak meg a leginkább, ha Nagyvárad építészetében más kultúrák és más korszakok vallásos és világi épületeivel viszonyba állítva szemléljük őket.
Forrás:
- Ady Endre: A vér városa. Nyugat, 1910. 9. szám
- Schön Dezső és mások (szerk.): A tegnap városa. A nagyváradi zsidóság emlékkönyve. Tel-Aviv, 1981.
- Péter I. Zoltán: Szecessziós építészet Nagyváradon. Partiumi füzetek 66. Nagyvárad, 2011.
- http://lexikon.adatbank.ro/
