Szilágysági pálinka

A rendszerváltás előtt, de még utána is évekig, a szilágysági gazda két okból zárta be kapuját, ha otthon tartózkodott: borjúvágáskor és pálinkafőzéskor. A pálinkafőzés ezen a vidéken az 1500-as évek óta folyt, kevés volt a valószínűsége, hogy pont a Ceauşescu-féle diktatúra gátat tudott volna neki szabni. Nem is szabott, sőt, bizonyos helyeken kimondottan jót tett neki az illegalitás: a pálinkafőzés tudománya apáról fiúra szállt, ahogy a huszadik században már kevés mesterségbeli tudás, nem veszett el, és egyre inkább tökéletesedett.

Ha egy vidéken, egy tájegységben valami meghatározó, az rányomja mindenre a bélyegét. A pálinkafőzés, és természetesen a pálinkafogyasztás márpedig ilyen. Az uralkodó gyümölcsfa a szilva, és ez tavasszal, virágzáskor látszik a legszebben, amikor minden fa vastagon fehér. Bárhová nézünk, szilvafát látunk. Erről már tudni lehet, hogy a Szilágyságban járunk.

Azután a pincesor. Például a Berettyó felső folyása mentén fekvő falvak – Szilágybagostól Zoványig – híresek a pincéiről. A falvak fölé magasodó hegyeken, dombokon egymást érik a homokba vájt, néhol tíz méter hosszú lyukak. A legtöbb elé présház épült, hiszen a borkészítés is virágzik. Vasárnaponként hangos társaság uralja a hétköznapokon csendes pincesort. Zoványon a hegy több szintjén is lyukpincékbe botlik az ember, kanyargós utak vezetnek egyre följebb. Vagy lejjebb, mindegy, a látvány csodálatos.

Nyáron, szilvaérés előtt a Berettyó vizében fakádak degednek töméntelen mennyiségben. A gazda ilyenkor ugrásra készen áll: ha jön a nagyidő, fut, hogy még az áradás előtt kimentse a vízből a kádjait.

Mintha a vidék hepehupája, dimbes-dombos alakulása is a szilvapálinka főzésének kedvezne. A védett, meleg oldalakon kiválóan érzi magát a szilvafa. Ha érik, és bőven van termés, egy hónapon keresztül a család apraja-nagyja szilvát szed. Szüret ez is, csak döglesztő melegben, a nyár kellős közepén.

Mára a legtöbb gazda újra kivonult az illegalitásból, és a hivatásos főzdékbe viszi a cefrét. De mindenki, kivétel nélkül végig ott ül és őrzi, besegít a főzésnél. Megbíznak a mesterben, mert földijük, de a tudását a saját ízlésükkel egészítik ki.

A szilágysági pálinka íze selymes, nem maró, nem füstös. Színe aranysárga, mert eper- vagy tölgyfahordóban érlelik. Ötvennégy fokos, de nem érzed. Nem szántja, hanem lágyan simogatja a torkot, és kellemes forrósággal tölt el télen, hűvösséggel nyáron. El lehet mondani, hogyan alakította a tájat a pálinkafőzés kultúrája, milyen eszközökre van szükség a pálinka főzéséhez, tárolásához és fogyasztásához. Lehet arról is beszélni, az alkoholizmus milyen súlyos probléma a Szilágyságban. De a szilágysági pálinka ízéről és lelkéről csak akkor lesz fogalma bárkinek, ha megkóstolja. Régi közhely ez, élni kell vele.