Székelyföldi borvizek és mofetták

A vulkáni utóműködésnek köszönhetően Székelyföldön számtalan ásványvízforrás található (Románia ásványvízkészletének majdnem fele), így a térség egyik legfontosabb természeti adottságának számít. Az ásványvizet a helyiek borvíznek nevezik, nevét az ital enyhén savanykás ízéről kapta, a forráshelyet ennek megfelelően borkútnak is nevezték. A borvizek ízét és összetételét a gázfeltörés helyén lévő kőzetrétegek ásványi összetétele határozza meg. Így a Székelyföldön található borvizek rendkívül sokfélék, de túlnyomó részben szénsavas, bikarbonátos, kalciumos, magnéziumos, vasas, kénes, enyhén sós vizek formájában jelennek meg.

A gázkiömlések másik sajátos formáját az ún. mofetta jelenti, amely a földből feltörő nagy mennyiségű széndioxidot jelöl, ami mellett egyes helyeken oxigén, nitrogén, vízgőz, kén-hidrogén tör fel. A megnevezés a latin mephitis szóból ered, jelentése „bűzös kipárolgás”.

A székely ember számára a borvíz a mindennapok itala, már a régi időktől fogva ismerték és használták a borvizet, jóllehet jótékony hatására és értékesítésére vonatkozóan a legkorábbi feljegyzéseket a 18. századi levéltári dokumentumokban találjuk. Eszerint a borvíz hasznosítása egyfelől a fürdők, másfelől pedig italként és gyógyszeripari termékek alapanyagaként való értékesítése által történt és történik ma is. A különböző ásványi- és kémiai anyagokkal telített borvizet leginkább szív- és érrendszeri, mozgásszervi, emésztőrendszeri, illetve idegrendszeri panaszok kezelésére használják.

Erdélyben és Székelyföldön ‒ az Osztrák-Magyar Monarchia más vidékeihez hasonlóan ‒ a 19. században virágzott a fürdőélet. A gyógyulni és kikapcsolódni vágyók legkedveltebb helyei közé tartozott Tusnádfürdő, Előpatak, Bodok, Málnásfürdő, Bálványosfürdő, Homoródfürdő, Maroshévíz, Korond, valamint Szejkefürdő. Székelyföld gyógyfürdőit a 19. században a legnevesebb Monarchiabeli fürdőhelyekkel hasonlították össze, így volt Szejkefürdő a „Székely Gastein”, Korond pedig „Erdély Gleichenbergje”. Az ásványvízzel való kereskedelem is erősítette Székelyföld hírnevét, hiszen Borszék nemcsak a fürdőélet egyik fontos központja volt, hanem a legnagyobb borvízértékesítő település is.

A borvizekhez hasonlóan a mofetták is gyógyászati célokat szolgálnak, kúraszerűen alkalmazva főleg szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi betegségek gyógyítására, illetve megelőzésére alkalmasak. A legismertebb székelyföldi mofetták közé tartozik a kovásznai Pokolsár, a csíkszentkirályi Borsáros-láp, a csíkszentimrei Büdös, a torjai Büdös-barlang, illetve a sugásfürdői, a tusnádfürdői és borszéki mofetták.

Székelyföldi legenda, hogy egyszer egy turista a szívélyes székelyföldi vendéglátás nevében rátukmált sokadik pohár pálinka után botladozó nyelvvel felsóhajtott: „Nem is tudom, hogy lehet józannak maradni egy olyan vidéken, ahol még az ásványvizet is borvíznek nevezik.” A borvíz már csak a neve miatt is székely védjegy lehetne, nem beszélve arról, hogy Székelyföld „borvíznagyhatalom”. A borvizek és mofetták annyira jellegzetes, egyedi elemei a székely kultúrának és természetnek, hogy a régió turisztikai és gasztronómiai brandjének alapját is képezhetnék, a tematikus utak, borvízkóstolók, borvizes menük, népi feredők, borvíz- és mofettafesztiválok jelentősen hozzá tudnának járulni a régió kulturális, turisztikai és gazdasági életének fellendítéséhez.