Máréfalvi székelykapuk

A kötött nagykapu legkorábbi említései a 17. század első feléből valók, a korból egyedüliként fennmaradt emlék az 1673-ban faragott, egykor a mikházi ferences kolostor kertjének bejárataként szolgált. A legrégebbi ma is álló kapu Sepsiszentgyörgyön, másodlagos helyszínen található a Székely Nemzeti Múzeum kerítésében.

Eredete a nemesi udvarházak bejáratához nyúlik vissza, innen terjedt el a 18. század folyamán az alsóbb néprétegek körében. Első híradásokban nagykapu, öreg kapu, kötött kapu megnevezéssel szerepel és Székelyföldön kívül Erdély-szerte, sőt a Kárpát-medencében többfelé előfordul.

Kötött kapuként jelenik meg a szakirodalomban az a bejárati építmény, amelynek fő szerkezeti elemei a kapuzábék (3 függőleges oszlop), és az őket összekötő ún. szemöldökgerenda, vagy kontyfa. Egyszerűbb formájában nem díszített, csak ácsolt, faragott, galambdúc nélkül. Kétosztatú, rendelkezik egy gyalogos és egy szekeres bejárattal, azaz íves kiképzésű kiskapuval és nagykapuval. Művészi értékét az ácsmunka színvonala adja meg, egyedüli írás rajta az építtető neve, a készítés ideje.

Székelykapuként ismert az a kötött kapu amelyet művészi igényű faragással díszítenek, esetenként festenek. Fontos kötőelemek a kis és a nagy hónaljkötések, melyeket többnyire faragás által illesztenek a vízszintes és függőleges elemekhez, biztosítva a teljes szerkezet stabilitását. A kiskapu feletti részt kaputükörnek nevezik, ez lehet betöltött, illetve áttört: kerek vagy rácsos ablaknyílásokkal. A galambbúg vagy galambdúc a kapu fedele, csapadéktól védi az építményt. Egy vagy több sorban csipkézett zsindely borítja, a lukak díszként szolgálnak, nem lakik bennük galamb. A kis és a nagykapunak egy-egy nyílója van, melyeket kovácsolt vasazattal rögzítettek a zábékhoz. A kiskapuhoz kilincs tartozott szív alakú fém alátéttel.

A kapuállítók tudatában voltak annak, hogy művük akár több száz évig is állhat, azonban a földbe ásott egy méter körüli zábé rész jóval korábban elkorhad. Emiatt időnként cserélték és ún. ráklábakat alkalmaztak helyettük.

Anyaga többnyire tölgyfa / cserefa, Csíkban és Gyergyóban fenyőfából is készítették. Átlagosan négy köbméter fát használtak fel. Ideális esetben két-három évig száradni kell hagyni, de általában erre nincs idő, különböző kezelő anyagokkal a gyors kiszáradás, repedések mérsékelhetők.

Az Udvarhely környéki kapuk gazdag díszítésükkel, Csíkban és Háromszéken a monumentalitásukkal vonják magukra a figyelmet. A fenyédi, máréfalvi kapuk korai változatai az oszlopos kapuk. Itt a kapulábakon oszlopdíszt találunk, amelyeket a zábé fájából faragtak ki. A féldomború mintázat csigás oszlopfőben végződik, amelyet felül pálmalevél zár le. Hajdanán, az udvarhelyszéki faragó mesterek (a kadicsfalvi Kováts és a fenyédi Dávid család tagjai) kaputest minden elemét díszítették, ahogyan ők fogalmaztak: mintázták.

A használt mintakincs jellegzetes darabjai a vastag szárú kúszó inda dús levelekkel, labdarózsa, tulipán, bimbó, csillagvirág, forgó, palmetta, galamb. A festéshez vörös, zöld, fehér és kék színeket használtak.

Számomra a máréfalvi kapuk azért különösen kedvesek, mert korábban a faluban tanítottam, illetve kapufaragó Dávid dinasztiához érzelmileg is kötődöm.